Természetkutató tábor

  1997 óta minden évben szervezek természetkutató tábort. Legelőször a saját osztályom kedvéért hirdettem meg, mivel pedagógiai szempontból sokkal többre értékelek egy hatnapos osztálytábort, mint egy két-három napos osztálykirándulást. Nem csak a közösség-alakítás volt ezzel a célom, hanem feltétlenül valamilyen szakmai munkát is szerettem volna velük végezni. A nagy érdeklődésre való tekintettel azonban már első alkalommal is vittem a táborba más osztályokból és évfolyamokról is gyerekeket, a későbbiekben pedig már az egész kisgimnázium számára szerveződött a tábor.

Mivel a kémia tananyagába be van építve a környezeti kémia, mely környezetvédelemmel is foglalkozik, szerettem volna élvezetes módszerekkel elérni, hogy a gyerekek odafigyeljenek szűkebb és tágabb környezetükre. Fontosnak tartom, hogy ne csak laboratóriumi körülmények között, hanem kint a természetben is közvetlen megfigyeléseket végezhessenek, saját tapasztalatokat szerezhessenek. Ebből a megfontolásból kiindulva az volt a cél, hogy a tanév során elsajátított ismereteket szintetizálhassuk a terepen is: Magyarország természetvédelmi területeinek nagy részét végigjárva és végig vizsgálva, földtani, biológiai és más természeti értékeket ismerhetünk meg, természetvédő- és természetkutató módon. Mindegyik korosztály a neki megfelelő szinten bővítheti geológiai, hidrológiai stb. ismereteit. E mellett pedig megismerkedhetünk a helyi szokásokkal és hagyományokkal is a falukutatás során.

            A táborok szakmai színvonala mindig magas volt. Az utóbbi években egy nagyon megbízható, lelkes, kiváló munkát végző „öreg” ifigárda segíti a tábor működését. Odafigyelő beavatással dolgoznak együtt az „új” ifikkel, akik töretlen lelkesedéssel és kimeríthetetlen ötletekkel dolgoznak. Ők a „termkutifik”. Már végzett "öregdiákok" is visszajárnak a táborba, ami külön öröm számomra.

            Ezek az ifik nem csak a tábori program alakításában vesznek részt, hanem egész tanévben programokat szerveznek a kisgimnazistáknak: kirándulásokat, számháborút, téli korcsolyázást a műjégen. Ősszel, már hagyományszerűen szervezünk KALANDTÚRÁT (természetismereti akadályversenyt) az 5., 6. évfolyamos diákok számára.

 

            Az eddigi táborok helyszínei:             1997. Salgótarján

              1998. Kunszentmiklós

                                                                       1999. Balatonberény

                                                                       2000. Bátonyterenye

                                                                       2001. Szegvár

                                                                       2002. Egervár

                                                                       2003. Fadd-Dombori

                                                                       2004. Aggtelek

                                                                       2005. Pusztaberki

                                                                       2006. Izmény

                                                                       2007. Szob

                                                                       2008. Kunbaracs

                                                                       2009. Medves

                                                                       2010. Városlőd

                                                                       2011. Bogács

                                                                       2012. Szilvásvárad

                                                                       2013. Parádfürdő

                                                                       2014. Káptalanfüred

                                                                       2015. ?

 

            A táborok programjának felépítése:

 

A természetkutató tábor hat napos:

1. nap: megérkezés, csapatok kialakítása, csapatprogram a kerettörténet szerint, játékok, esti pontszerző;

2. nap: szakmai program forgószínpadszerűen, csapatprogram, sport program, játékok, esti pontszerző, tábortűz;

3. nap: szakmai program forgószínpadszerűen, csapatprogram, játékok, esti pontszerző, éjszakai bátorság-próba;

4. nap: egész napos rendhagyó tábori program, esti pontszerző;

5. nap: szakmai program forgószínpadszerűen, csapatprogram, sport program, játékok, esti pontszerző, tábortűz;

6. nap: „összefoglaló” akadályverseny, eredményhirdetés, jutalomosztás, búcsú.

 

            A tábor egész ideje alatt több verseny fut: a szobák között, a csapatok között, és a csapatokon kívüli sport versenyek. A csapatok szakmai munkával, akadályversennyel, járőrversennyel, az esti pontszerző vetélkedővel szerezhetnek pontokat. Három csapatot alakítunk, amelyek a délelőtti szakmai-természetkutató programokon „forgószínpados” megoldás keretében vesznek részt. Minden csapat, minden nap, más-más tanárral dolgozik együtt, más-más munkát végezve. Az eddigi táborokban volt már klímamérés, növény- illetve rovarhatározás, térképészkedés, kőzet vizsgálat, matematikai labirintus, falukutatás, szappanfőzés, víz- és talajvizsgálat, fogyasztóvédelmi vizsgálódás stb.

            A gyerekek komolyan veszik a versenyeket, készülnek, izgulnak, nagyon ügyesen és jól dolgoznak.

            Továbbra is tervezem a természetkutató tábor szervezését, mert úgy látom, hogy a résztvevők nagy része évről-évre visszajár, jó emlékekkel tér haza. Így a tábor élményt jelent a gyerekeknek, miközben azért valamit mégis csak tanulnak...

   

                                                                                              Balázs Katalin

                   táborvezető